Az Intézmény, Budapest II. kerületében, a Marczibányi tér 3. szám alatt található, mind tömegközlekedéssel, mind gépkocsival jól megközelíthető, környezetében az akadálymentes közlekedés feltételei biztosítottak.
Szolgáltatásainkat azon Budapesten és annak környékén élő, 14. életévét már betöltött, munkaképes korú mozgássérült emberek vehetik igénybe, akiknek társadalmi re/integrációja érdekében rehabilitációs szolgáltatások igénybevételére van szükségük. Ennek megfelelően súlyosan sérült és teljesen önellátó, veleszületett és későbbi életkorban szerzett sérüléssel rendelkező klienseknek egyaránt nyújtunk szolgáltatásokat. Az intézménybe való jelentkezésről, annak menetéről és feltételeiről bővebb információt a Jelentkezés menüpont alatt olvashat.
A Holnap Házában nyújtott szolgáltatások a kliensek fizikai állapotának javítására, önállóságának fejlesztésére, oktatásának, szakképzésének, munkába állásának elősegítésére irányulnak. A különböző szolgáltatások a minél nagyobb fokú önállóság elérését szolgálják.
A Holnap Háza a szolgáltatásait a klienssel kötött megállapodás alapján nyújtja. A rehabilitációs folyamat egyénre szabottan, a működő képességeket és nehézségeket egyaránt feltáró, célokat és feladatokat rögzítő, a kliensek által is elfogadott egyéni rehabilitációs program alapján történik.
A szolgáltatásnyújtás jogszabályi keretét a Szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény, valamint annak végrehajtási rendeletei nyújtják.
Az intézményben az alábbi rehabilitációs szolgáltatások vehetők igénybe:
- Mozgásterápia (állapot fenntartás, mozgásállapot javítása, önállóság fejlesztése, segédeszközök beszerzésében való tanácsadás)
- Szociális szolgáltatás (egyéni szociális munka - szociális önállóság fejlesztése, képessé tevés, érdekképviselet, életvezetési tanácsadás; közösségi szabadidős programok szervezése)
- Pszichológiai, mentálhigiénés szolgáltatás (egyéni és csoportos pszichológiai segítségnyújtás, tanácsadás)
- Pedagógiai, fejlesztő pedagógiai szolgáltatás (egyéni szükségleteknek megfelelő részképesség-fejlesztés, képzések szervezése, képzéshez való hozzájutás segítése)
- Foglalkozási rehabilitáció (munkaerő-piaci szolgáltatások nyújtása, segítségnyújtás munkára való felkészítésben, munkakeresésben, munkakipróbálásban, munkába helyezést követő mentori kísérés)
- Egészségügyi szolgáltatások (háziorvos, ortopéd orvos, pszichiáter / neurológus meghatározott rendelési időben)
AKTUÁLIS
MEGHÍVÓ
Szeretettel meghívjuk a De juRe Alapítvány IntegrArt 2011 c. rendezvényére, melynek kiemelkedő része a Mutasd meg magad! filmpályázat eredményhirdetése és díjátadó ünnepsége. Húsz, 18-35 év közötti pályázó ragadott kamerát és küldte el alkotását határon innen és túlról, az esélyegyenlőség, társadalmi integráció és akadálymentesség témakörében. Filmeikben megosztották a nézőkkel álmaikat, félelmeiket, törekvéseiket, egyszóval saját világukat, tükröt tartva önmaguk és a társadalom elé.
IntegrArt 2011
Dátum: 2011. március 26. szombat 10-16 óra
Helyszín: MEREK, a Holnap Háza előadóterme (1022, Budapest, Marczibányi tér 3.)
Program
10.00-10.15 Megnyitó
10.15-11.15 Az inklúzió megközelítései - Kerekasztal beszélgetés. Moderátor: Gimes Júlia újságíró. Résztvevők: Borsy Ádám (Csillag születik), Elek Dóra (Baltazár Színház), Hargitai Lilla (Médiaunió), Szalai-Komka Norbert (Budapest Esély Nonprofit Kft.)
11.15-11.30 Kávészünet
11.30-12.00 Bartók Andrásné Gyöngyvér fotóművész kiállításának megnyitója
12.00-13.00 Ebédszünet
13.00-13.30 Társművészeti előadások: Sarkadi Bence (marionettművész), Borsy Ádám (ének)
13.30-14.45 Filmvetítés - a díjnyertes filmek és alkotóik bemutatása
14.45-15.00 Kávészünet
15.00-15.30 Mutasd meg magad! A filmpályázat eredményhirdetése, a díjak átadása
15.30-16.00 Összegzés, zárszó
Kérjük, részvételi szándékát 2011. március 20-ig szíveskedjék jelezni az alábbi e-mail címen!
További információ és kapcsolattartó: Dubniczki Csilla, tel: 310-3583. E-mail: info@drahu.org
MOZGÁSTERÁPIÁS SZAKMAI NAP BESZÁMOLÓ
2010. május 5-6-án Marco Antonio Magiarotti olasz gyógytornász és Vojta instruktor tartott előadást a MEREK-ben (Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja) az olasz rehabilitációs rendszerről, az FNO osztályzási rendszer olasz alkalmazásáról, a koponyasérültek komplex ellátásáról, a hidroterápiáról és a Vojta-módszerről.
Beszámoló a szakmai napról itt olvasható.
HOGY KÉPBEN LEGYÜNK!
Életvitelt segítő klubnapok mozgássérült emberek számára
TÉMA: A gerincvelő sérülés
Szeretettel várunk minden tapasztalt és még tapasztalatlan gerincvelő-sérült érdeklődőt és hozzátartozóikat 2010.03.20-án 9.00-16.30-ig a Holnap Háza Konferenciatermében. (MEREK - 1022 Budapest, Marczibányi tér.3.)
Témák:
- Tisztán, magyarul a sérülésről, a sérültségről
- Miértek a rehabilitáció alatt
- Segédeszköz paletta Magyarországon és a világban
- Sportolni egy életen át
Részvétel:
ingyenes, a klubnapon ásványvíz, szendvics biztosított
Jelentkezés:
a korlátozott létszám miatt 2010.03.12-ig Ilosvai Georginánál
email-ben: ilosvai.georgina@merek.hu
telefonon: 06 20 478-5109
Szállás, ebéd térítés ellenében igényelhető
A meghívó letölthető innen
E-MAIL CÍM VÁLTOZÁS
A korábbi e-mail címek helyett a holnaphaza@merek.hu címen folyik tovább a levelezés; a többi elérhetőségben változás nem történt.
Megértésüket ezúton is köszönjük!
INTENZÍV NAPOK
Második alkalommal rendeztünk intenzív rehabilitációs kurzust integrált középiskolában tanuló mozgássérült fiatalok részére 2008. augusztus 25.- 29.-ig. Az egész napos programnak legfontosabb része a mozgásterápia volt. Emellett a Holnap Háza szakemberei - pszichológusok, szociális munkás - különböző programokat szerveztek a fiataloknak.
A hét programja igen sokrétű volt, de természetesen a mozgásterápia az elsődleges.
Mindenkivel külön mozgásterapeuta foglalkozott, aki betanította nekik azokat a feladatokat amelyeket otthon is el tudnak végezni. Nem maradtak el azok a gyakorlatok sem, amelyek a jól felszerelt Holnap Háza eszközparkjának használatával megvalósíthatóak, pl. a speciális kerékpárok használata.
Az intenzív hét óta többen már rendszeres látogatói a Holnap Házának, tanítás után igénybe veszik elsősorban a mozgásterápiai, vagy egyéb képesség-fejlesztő foglalkozásainkat.
Hamarosan újabb intenzív rehabilitációs programot szervezünk. Figyeljék honlapunkat, rövidesen olvashatók lesznek a részletek.
LEGÚJABB SZOLGÁLTATÁSUNK: HOLNAP HÁZA NAPPALI REHABILITÁCIÓS KÖZPONT
A Holnap Háza egy nappali rehabilitációs intézmény, mely a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja (MEREK) új részlegeként, de az Addetur Alapítvány fenntartásában működik.
Az intézmény létrehozását az Európai Unió támogatta. Célunk a mozgássérült emberek részére komplex rehabilitációs (egészségügyi, mentálhigiénés, képzési-oktatási, szociális, munkavállalási) szolgáltatások nyújtása klienseink munkaerőpiacra történő (vissza)térése érdekében.
Modern eszközökkel felszerelt, a rehabilitációs szemléletnek megfelelően igényesen kialakított, akadálymentes környezetben várjuk ügyfeleinket.
További információ kapható a 1/315-3264-es telefonszámon, valamint a Holnap Háza koordinátora telefonszámán: 20/569-2732; e-mail: holnaphaza@merek.hu
Bevezető
A Szociális törvény megszületése előtti időszakban a Mozgássérültek Állami Intézete az egészségügyhöz nem tartozó, ám metódusaiban ahhoz kötődő szervezetként működött - a sok férőhelyes, zárt intézmények előnyeivel és hátrányaival együtt. Ebben az időszakban a fogyatékos emberek gondozásán, nevelésén volt a hangsúly, a társadalomba való integrálásuk mint cél nem fogalmazódott meg. Az akkor uralkodó szemléletnek megfelelően igyekeztek megóvni a fogyatékos embereket a többségi társadalom kihívásaitól, a társadalmat pedig attól, hogy meg kelljen osztaniuk mindennapjaikat hátrányos helyzetű embertársaikkal - bármilyen hátrányról legyen is szó. Az évek alatt az Intézet működésének két jelentős, a szakmai fejlődést hosszútávon befolyásoló területe volt. Az egyik a 24 órás nővéri szolgáltatás bevezetése és meghonosítása, amit ma személyi segítésnek nevezünk, a másik pedig a mozgáskultúra illetve mozgásképesség konduktori tevékenységgel való fejlesztése, a mozgásterápia.
Alapelvünk - számos hazai és uniós dokumentummal összhangban -, hogy a fogyatékos emberek a társadalom egyenlő jogú és méltóságú tagjai. Az Intézet akkor tölti be feladatát, ha szolgáltatásai révén társadalmi tagságuk elismerését és kiteljesedését segíteni tudja. Ennek érdekében fejleszteni kívánjuk mindazokat a szolgáltatásokat, amelyek a fogyatékos emberek lehető legteljesebb társadalmi részvételét teszik lehetővé, az integrációt erősítik helyi és társadalmi szinten egyaránt. A szolgáltatási rendszer átalakítása nem lehet egy dimenziós és az intézmények által nyújtott előnyöket is érdemes észrevenni és megtartani. Így a változások során építeni kell arra a tapasztalatra, amit az intézetünkben több évtizede bentlakó, súlyos mozgásállapotú, időskorú embereknél látunk, hogy a közösségnek nagyon erős "megtartó" ereje van, főleg akkor, ha ez aktív, alkotó tevékenységgel párosul.Célunk, hogy fejlesztéseink és a szakmai stáb rendszeres továbbképzése révén egy modern szolgáltató intézménnyé váljunk. Ennek érdekében kiemelt feladatunknak tekintjük a fogyatékossággal kapcsolatos programok, valamint a fogyatékossághoz vezető helyzetek elemzését, illetve az elemzések alapján kidolgozott programok, módszerek elterjesztését. Célunk továbbá, hogy az alapelveinknek megfelelő gyakorlat meghonosításával és elterjesztésével a többségi társadalom fogyatékos emberekkel szembeni attitűdjét is befolyásolni tudjuk. A Holnap Háza kialakításával megtettünk egy lépést céljaink megvalósítása felé.
A teljes szakmai program letölthető innen.
Koordinátor
Demirkan Mária konduktor
Foglalkozási Rehabilitációs Csoport
Bieliczky Edit - csoportvezető, foglalkozási referens
Füles Tamásné - papíripari műhelyvezető
Réczi Márta - kézműves műhelyvezető
Szőke Ágnes Kornélia - szociális munkás
Almásy Katalin - foglalkozási referens
Fuksz Erik - foglalkozási referens
Spiegel Ilona - szociális aszisztens
Burai Tímea - kertészet-szakmai vezető
Mozgásterápia csoport
Demirkan Mária - csoportvezető
konduktor
Hainzmann Zsófia - szomatopedagógus
Wolksyné Paál Éva - szomatopedagógus
Balog Alíz - szomatopedagógus
Morvai Eszter - gyógytornász
Pataki Zsuzsanna - gyógytornász
Kapuvári Barbara - gyógytornász
Dörnyei Kinga - gyógytornász
Dr. Makkai Ferencné - konduktor
Gajdos Enikő - konduktor
Bangóné Tóth Katalin - konduktor
Koltai Péter - gyógymasszőr
Sík Melinda - gyógymasszőr
Pszichológiai Csoport
Barlay M. Laura - pszichológus, csoportvezető
Matsimbe Jorge Fenias - pszichológus
Gyimesiné Wieland Alexandra - pszichológus
Pedagógiai Csoport
Kerekes Éva - mb. csoportvezető, szociálpedagógus
Pusztainé Mátyus Judit - fejlesztőpedagógus
Bognár Judit - gyógypedagógus
Baloghné Ebner Orsolya - gyógypedagógus és logopédus
Torda Bettina - gyógypedagógus
Szociális Csoport
Lénárd Júlia - csoportvezető
szociális munkás
Pernyéz Gabriella - szociális munkás
1022 Budapest, Marczibányi tér 3.
Telefon: 06-1/315-3264
Fax.: 06-1/212-4595/214
holnaphaza@merek.hu
Az egészségügyi rehabilitáció fontos része a mozgásterápia, melyet a Mozgásterápia Csoport munkatársai végeznek. Feladatunk a mozgásállapot, az önellátás képességének fejlesztése, szinten tartása illetve a másodlagos károsodások (pl. gerincferdülés) és a társuló megbetegedések (csontritkulás, felfekvés, tüdőgyulladás) megelőzése, a működő funkciók javítása. A rehabilitációs folyamat során fontos szempont a mozgássérült emberek aktív életre nevelése: célunk, hogy a mozgás igénye továbbra is fennmaradjon, hozzájárulva ezzel az önálló életvitel kialakításához.
A csoportban különböző szakterületen jártas mozgásterapeuták - szomatopedagógusok, konduktorok, gyógytornászok, gyógymasszőrök - dolgoznak, s ez lehetővé teszi az egyénre szabott, a mozgássérülés típusának legmegfelelőbb terápiás szolgáltatás és program kiválasztását, megtervezését, kivitelezését. A csoport munkatársai gondoskodnak a szükséges eszközök és segédeszközök beszerzéséről is.
A foglalkozások egyéni és kiscsoportos formában zajlanak. A szolgáltatás színhelye a speciális eszközökkel felszerelt tornaterem, kettő terápiás szoba, illetve egy masszázs helyiség. A mozgássérült emberek - az egyéni rehabilitációs céloknak megfelelően - a terapeuták segítségével gyakorolhatják az utcán, közintézményekben, illetve tömegközlekedési eszközökön való közlekedést is.
A Holnap Háza pszichológiai rehabilitációt, pszichológiai ellátást is nyújt azoknak a mozgássérült embereknek, akik ezt igénylik. Nekünk, pszichológusoknak a célunk az, hogy a nálunk jelentkező mozgássérült embereknek segítsünk önálló, önrendelkező és minőségi életvitelük megtartásában, megteremtésében. Amennyiben a Holnap Háza keretében komplex rehabilitációban vesz részt, akkor munkánk arra irányul, hogy rehabilitációja hatékony legyen. Szolgáltatásainkat ingyenesen veheti igénybe.
Mindannyiunknak adódhat olyan élethelyzete, problémája, amelyet nem tudunk megoldani, vagy csak nagy nehézségek árán. Ha külső segítséget veszünk igénybe, például pszichológusét, akkor esetleg gyorsabban, kevesebb "sérüléssel" és jobb eredménnyel jutunk el a megoldáshoz.
Problémák, amelyekkel fordulhat hozzánk: pszichés panaszok (félelmek, szorongások, alvás- és teljesítményzavarok, trauma, vagy baleset utáni állapot), krízis helyzet, magatartási és viselkedési problémák, önismeret igény, kapcsolati és munkahelyi konfliktusok, életvezetési nehézségek.
A mozgássérült embereknek több olyan lelki probléma is lehet, amely speciálisan az állapotból, az alap és társult betegségekből adódik. Ezeknek a pszichológiai problémáknak a jelentős részével már találkoztunk, ezért nagyobb rálátással és gyakorlattal rendelkezünk a kezelésükkor. Ilyen lehet például: a kiszolgáltatottság érzés fokozott megélése; a megváltozott élethelyzetből adódó feszültségek, konfliktusok; a különböző veszteségekből (mozgás-, egészség-, munka-, család-, kapcsolatvesztésből) keletkező pszichés problémák; önelfogadás, önértékelés kérdése; mozgássérült-nem mozgássérült emberek egymáshoz való viszonyulása, stb.
Jelenleg három pszichológus várja jelentkezését. Egyénileg segítségnyújtó, feltáró, feldolgozó beszélgetéseket és tanácsadást tartunk. Megfelelő számú jelentkező esetében csoportos foglalkozást, tréninget biztosítunk. Ebben az évben a pályakezdő mozgássérült fiatalok életkezdési nehézségeinek segítésére tervezünk tematikus csoportot. Ezenkívül, igény és megfelelő számú jelentkező esetén a szociális munkásokkal együttműködve találkozókat szervezünk a szülőknek, hozzátartozóknak, hogy önsegítő módon tudjanak egymásnak segíteni, családtagjuk mozgássérültségéből, állapotából adódó nehézségeik feldolgozásában.
A mozgássérült emberek rehabilitációjának kiemelten fontos eleme a munkához való hozzájutás és az értéket teremtő munkavégzés lehetősége, valamint a munkahely megtartás segítése. Ennek érdekében a Foglalkozási Rehabilitációs Csoport szakemberei a hozzájuk forduló mozgássérült emberek számára elsősorban munkaerő-piaci szolgáltatásokkal igyekszenek segítséget nyújtani.
Munkaerő-piaci szolgáltatásaink:
- Munkatanácsadás, mely arra irányul, hogy feltárja az állás keresők elhelyezkedését akadályozó körülményeket, valamint kidolgozza az azok megszüntetésére, a sikeres elhelyezkedés megvalósítására irányuló tervet.
- Álláskeresési tanácsadás, mely egyéni álláskeresési tanácsadást, illetve álláskeresési technikák elsajátításának elősegítését foglalja magában.
- Sikeres munkavállalás esetén igény szerint mentori kísérés biztosítása a munkavállalók számára.
- Munkáltatókkal, valamint munkaközvetítő cégekkel történő együttműködés révén üres állás helyek feltárása, munkaerő-piaci és foglalkozási információk nyújtása a munkáltatók számára.
A nappali rehabilitációs szolgáltatás keretében nyújtott munkaerő-piaci szolgáltatásokat térítésmentesen bárki igénybe veheti a Holnap Házában. A Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központjának honlapján (www.merek.hu) állást keres/állást kínál rovatot működtetünk napi frissítéssel. Ide a munkáltatók és a munkavállalók maguk is ingyenesen feltölthetik hirdetéseiket.
A Holnap Házával szerződéses jogviszonyban álló kliensek számára a komplex rehabilitáció részeként korlátozott számban munkakipróbálást, valamint a szociális foglalkoztatás keretében munkalehetőségeket is tudunk biztosítani. (kertészet, digitalizáló műhely, papíripari és egyedi kézműves termékek készítése)
A szociális foglalkoztatásban és a munkakipróbálásban való részvétel feltétele az intézeti jogviszony létesítése. (Szociális foglalkoztatás keretében kizárólag azok a mozgássérült emberek foglalkoztathatóak, akik legalább hat hónapja szerződésben állnak a Holnap Házával.)
Részletes információt szolgáltatásainkkal kapcsolatban munkatársainktól kaphat a következő elérhetőségeken:
Telefon: +36/1 315-32-64/118. mellék
e-mail: foglalkozas@merek.hu
A szociális rehabilitáció keretében a csoport tevékenységének fő célja a mozgássérült emberek társadalmi integrációjának, az önálló élet kialakításának elősegítése, az egyén, a családja és tágabb környezete aktív részvételével.
A szolgáltatás során munkatársaink tájékoztatást adnak a fogyatékos embereket megillető járandóságokról, támogatásokról, kedvezményekről és segítséget nyújtanak az ehhez kapcsolódó ügyintézés lebonyolításában. Az információkat napra készen, az ide vonatkozó jogszabályi változásokat folyamatosan nyomon követve nyújtjuk.
A segítő beszélgetések mozgósítják a hozzánk fordulók erőforrásait, és velük együttműködve fogalmazunk meg elérhető célokat. Támogatást nyújtunk a megfelelő képző-, illetve munkahely kiválasztásában, a foglalkoztatásra való felkészülésben. Csak akkor végezhetünk hatékony és komplex rehabilitációt, ha nem csak az egyénnel, hanem a tágabb szociális környezetével és lehetőségeivel is foglalkozunk. Ennek érdekében családgondozással elősegítjük a családban jelentkező krízisek, konfliktusok megoldását, és szükség esetén együttműködünk külső intézményekkel az egyén, a család és a környezetük kapcsolatának javítása érdekében. Emellett a csoport találkozókat szervez a szülőknek, hogy segítsen a családtagként megélt nehézségek közös feldolgozásában.
Csoportfoglalkozásaink keretében munkatársaink elősegítik az egyén önállósodását, önrendelkezését, a nehézségek és konfliktusok helyes kezelését, javítják a kapcsolatteremtő- és érdekérvényesítő képességet.
Kézműves foglalkozásokon pedig az önkifejezést gyakorolhatják a mozgássérült emberek, párosulva az alkotás örömével.
Mozgássérüléshez társuló problémaként jelentkező beszédzavarok egyéni, vagy kiscsoportos formában történő logopédiai ellátása (pl. afázia, hangadás zavarai, dysarthira, anarthria)
Időpontok: logopédussal történő egyéni egyeztetés alapján szerdai és pénteki napokon.
A www.addeturiskola.hu honlapon kereshet Felnőttképzési programokat. Ezekre a programokra a Holnap Házán keresztül is jelentkezhet, de minden esetben ki kell töltenie az ADDETUR Alapítványi Iskola jelentkezési lapját, mely az iskola honlapján megtalálható.
A program célja, hogy a résztvevők olyan alapvető tájékozottságra tegyenek szert, mely elősegíti az önálló életvitelüket. Az aktuális hírek, események feldolgozásával a mindennapos élet valamelyik fontos problémájának körbejárásával és több oldalról való megközelítésével, segítsük problémamegoldó készségüket.
A program 1 éves keretben fut, 2009. szeptemberben indult, de időközben is lehet csatlakozni. Minden év szeptemberben újabb csoportokat indítunk.
Ideje: kedd: 14:30- 16:00
A program célja, hogy segítséget nyújtsunk abban, hogy aprogramban résztvevő képessé váljon az önmagához képest lagmagasabb önállósági szint elérésére. Az elméletben elsajátított információkat gyakorlatban alkalmazzuk. Főbb támakörök: Szabadidő hasznos eltöltése; Háztartásvezetés, pénzkezelés; Egészséges életmód; Közlekedés; Ügyintézés; Munkavállalás, pályaválasztás, hivatás A program 1 éves keretben fut, 2009. szeptemberben indult, de időközben is lehet csatlakozni. Minden év szeptemberben újabb csoportokat indítunk.
Jelenlegi időpontjaink:
I. hétfő: 14:00-15:30;
II. kedd: 9:00-10:00;
III. kedd: 14:00-15:30.
A csoportvezetők javasolják az időpontot a jelentkező megismerése után.
A program fő célja, a nonverbális kifejezések értelmezése és színesítése; szövegfeldolgozási technikák elsajátítása; döntéseink következményének megtapasztalása, megélése; csoportban történő együttműködés fejlesztése; önismeret fejlesztése.
Ideje:
szerda 15:00-16:30,
péntek 13:00-14:00.
Mozgássérüléshez társuló problémaként jelentkező részképességzavarok egyéni, vagy kiscsoportos formában történő fejlesztése (pl. memóriazavar, téri tájékozódás zavara)
Ideje: fejlesztőpedagógussal történő egyéni egyeztetés alapján.
a Holnap Háza nappali rehabilitációs központ szolgáltatásai igénybevételéhez
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
1022 Budapest, Marczibányi tér 3.
Telefon: 06-1/315-3264
Fax.: 06-1/212-4595/214
Adószámunk: 19655392-1-41
Bankszámlaszámunk: 10200823-22221166-00000000
holnaphaza@merek.hu
A Holnap Háza segít a mozgássérült embereknek abban, hogy könnyebb legyen együtt élni a többi emberrel
- meghallgatjuk ha problémája van
- segítünk a hivatalos ügyeik intézésében
- segítünk, hogy jól teljen a szabadidő
- segítünk a munkakeresésben
- nálunk van lehetőség számítástechnikát tanulni
- segítünk abban is szebb, érthetőbb legyen a beszédje
ide kattintva kitöltheti a jelentkezési lapot és elküldheti nekünk: jelentkezési lap
3. Hol van a Holnap Háza?
1022 Budapest, Marczibányi tér 3.
4. Telefonszámunk:
061/315 3264
Fax.: 061/212 4595/214
5. Hogyan talál ide?
4-es vagy a 6-os villamossal kell jönni a Széna térig, és a két Mammut közötti utcán (Lövőház u. ) kell végigmenni.
Várjuk szeretettel!
















































































